Hirdetés
 

SAP alkalmazások Androidra

PDF
Nyomtatás

android-logo-64x64.jpgA 2010-ben egy év alatt több mint 600%-os növekedést felmutató Google Android, mely több mint 33 millió eladott telefonnal beelőzte a Nokia platformját, ma már a legnépszerűbb mobil operációs rendszer. Az Androidot mint platformot tehát nem szükséges bemutatni, mindenki hallott már róla, Magyarországon is egyre népszerűbb. De ez a bejegyzés nem az Androidról szól, sokkal inkább az Androidon elérhető SAP alkalmazásokról. A cikk megírása előtt azt gondoltuk komoly alkalmazásokat fogunk tesztelni, tekintettel arra hogy az SAP Business One Mobile Application iPhone-ra és iPad-re és a SAP BusinessObjects Explorer for IPhone már egy ideje elérhető a konkurens iOS-re, azonban hamar csalódnunk kellett, az SAP sajnos nem kényezteti el az Android tulajdonosokat. Lássuk miért!

Az SAP Spectrum összeállítása alapján indultunk el, az első alkalmazás az iDocuments lett volna.


A fejlesztő oldalán azt az információt találtuk, hogy az iDocuments segítségével rendeléseket, számlákat, egyéb dokumentumokat tudunk kezelni, mindezt útközben, okostelefonunk segítségével, és a szoftver nagyon jól integrálható különböző pénzügyi rendszerekkel, többek között az SAP-val is. Letöltés után el is indítottuk az alkalmazást, melynek használatához a fejlesztő oldalán kell kérni egy regisztrációs kulcsot. Itt sajnos el is akadtunk, semmilyen lehetőséget nem találtunk erre, így az iDocuments tesztelése elég tiszavirág életű lett.

Nem keseredtünk el, továbbléptünk a második tesztelendő Androidos SAP alkalmazáshoz, a SAP Guest Logon-hoz. Az alkalmazás célja, hogy Androidos telefonunkkal könnyen és gyorsan csatlakozhassunk az SAP irodáiban elérhető WiFi hálózatokhoz. Mivel a tesztet nem egy SAP irodában végeztük, így a lényegi részt nem tudtuk kipróbálni, de maga az alkalmazás tényleg csak arra jó hogy elmentse a belépési adatainkat, s ezek újbóli beírása helyett egy gombnyomással be tudjunk lépni az SAP Guest Network-be.

Tesztünk harmadik alanya az SCN Forums nevet viseli, nevéből arra következtethetünk hogy az SAP Community Network Forums Androidra optimalizált változatával van dolgunk. Az app részletes ismertetőjéből kiderül hogy ez nem így van, az SCN Forums alkalmazás csupán az SAP Community Network Forums RSS bejegyzéseinek kivonatát tartalmazza. Keresni nem lehet a bejegyzések között, melyekre kattintva az SCN Forum adott bejegyzéséhez jutunk. Ilyenkor nem kerülünk ki böngészőablakba, hanem az alkalmazáson belül maradunk, ennek az a hátránya hogy pl. kicsinyíteni/nagyítani nem tudjuk a szöveget illetve nem élvezhetjük a böngésző alatt elérhető további szolgáltatásokat: kedvencekhez adás, megosztás, stb.
Az alkalmazásnak tehát hozzáadott értéke nincs, eleve nem tartalmazza az összes RSS bejegyzést ami nagyon zavaró, RSS olvasóból pedig vannak sokkal jobbak, így azt ajánljuk hogy az SCN Forum-ot mindenki nézegesse inkább a telefonján lévő böngészőprogramja segítségével.

A negyedik androidos SAP app az SAP Note Browser

Az alkalmazás az SAP logójával hirdeti magát az Android Marketplace-en, tehát első ránézésre azt is hihetnénk hogy végre megtaláltuk az első hivatalos, komoly androidos SAP alkalmazást, közelebbről nézve hamar kiderül hogy nem ez a helyzet. Ettől függetlenül egy app lehet jó, de a SAP Note Browsernek sokat kellene fejlődnie ahhoz hogy jó legyen.

Ha tudjuk a keresett SAP note számát akkor könnyű helyzetben vagyunk, a Jump To Note opcióval előhívhatunk egy ablakot ahová a Note számát beírva az app elénk tárja az adott Note tartalmát. A Note-ok kereséséhez, megtekintéséhez egyébként nem szükséges SAP userrel rendelkeznünk, az alkalmazás elrejti előlünk ezt az opciót/követelményt. Pozitívum hogy a Note-ok alján található PDF export opció működik, azaz a Note PDF változatát a telefonunkon lévő beépített vagy egyéb PDF olvasó programmal kezelhetjük, elmenthetjük, megoszthatjuk, stb.

Az esetek döntő többségében viszont nem tudjuk a keresett note számát, azaz keresni szeretnénk egyet, és itt jön a feketeleves, ez az amiben az alkalmazás nagyon gyenge: kizárólag egy keresőkifejezést tudunk megadni, a keresés metódusát már nem, hiányzik az alkalmazási területre, nyelvre való szűkítés és egyáltalán minden egyéb funkció amely a http://service.sap.com/notes oldalon megtalálható. Ha rákeresünk egy kifejezésre, akkor is ömlesztett formában kapjuk meg az eredményeket, abból is csak valamennyit, sorszámozva nincsenek a találatok, SAP MM-re kb. 40 darabot jelenít meg az alkalmazás, továbblépni nem tudunk.
Az alkalmazás tetején lévő kínai reklámok sem túl bizalomgerjesztőek, természetesen nem azért mert kínaiak, egyszerűen nem illenek oda. Ha már reklámokat helyeznek el egy ilyen alkalmazásban akkor legalább relevánsakat kellene.

A konklúzió tehát az, hogy ha nem ismerjük a Note számát, hanem keresni szeretnénk okostelefonon, akkor indítsunk egy böngészőt és használjuk a http://service.sap.com/notes oldalt, semmiképp ne a SAP Note Browsert.

Utolsó androidos SAP alkalmazásunk ugyancsak az SAP note-okhoz kapcsolódik: 
SAP Note Viewer

Az androidos app a SAP Mentorok keze közül került ki, ők az SAP ökoszisztémájában kitüntetett szereppel bírnak, a SAP közösségen belül kiemelkedőt nyújtó, nagyrabecsült tagok. Az Android Marketen közülük is Dagfinn Parnas van feltüntetve az alkalmazás szerzőjeként.


Hasonlóan a SAP Note Browser-hez, itt is van lehetőségünk a SAP Note számának közvetlen beírására illetve keresésre is, a különbség az hogy ehhez az alkalmazáshoz már szükségünk van egy S userre. A userünk adatait az alkalmazás eltárolja, így nem kell minden egyes használatnál újra beírnunk azt. A keresésnek két módja van, a főképernyőn elérhető Setup (beállítások) menüben választhatunk a simplified (egyszerűsített) vagy a standard opciók közül. Bármelyiket választjuk, a keresésnél az alkalmazás meghívja a http://service.sap.com/notes oldalt és itt tudjuk elvégezni a feladatot. Pozitívum hogy az alkalmazás az S user elmentett adatait átadja az oldalnak, be is jelentkeztet oda, tehát az authentikációra már nincs gondunk, illetve ha kiválasztunk egy note-ot akkor az alkalmazásból meg tudjuk azt osztani, ilyenkor az Android szokásos Share menüje jön elő és az e-mailtől kezdve a Twitteren át az sms-ig bármilyen csatornán megoszthatjuk a note-ot mással is. 
Ettől függetlenül az alkalmazásnak semmilyen hozzáadott értéke nincs a http://service.sap.com/notes oldalhoz képest, tehát ha note-ot keresünk Androidos telefonon, használjuk a böngészőt és várjuk meg míg fejlődnek még ezek az alkalmazások vagy valaki készít egy teljes értékűt.

Utóbbi mondat az összes jelenlegi SAP-s Androidos alkalmazásra ráhúzható, ezek sajnos egytől-egyig tákolmányok, egyetlen hivatalos, az SAP által készített és támogatott alkalmazás sincs, tehát a komoly applikációkra még várnunk kell. Az Android viszont egy könnyen programozható nyílt platform, rengeteg tutoriallal, így csak bátorítani tudjuk azokat akik alkalmazásfejlesztésbe fognak.

A szerző SAP tanácsadóként több éve segíti hazai és nemzetközi termelő és szolgáltató vállalatok tevékenységét, főbb szakterületei a PP, PM és QM modulok. Szabadidejében az SAPjobs.hu ügyes-bajos dolgaival foglalkozik.

További cikkek a szerzőtől


Nincs hozzászólása.
A téma megvitatása a fórumon. (0 hozzászólás)